2017. május 23., kedd

Spárga újkrumplival és grillsajttal



Ismét egy recept Hugh Fearnley-Whittingstall már említett könyvéből. Igazi tavaszi fogás: spárga és újkrumli, amihez remekül illik a grillsajt. (Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy kedves férjem szerint finom fűszeres csirkemell falatok még inkább illenének…) Szintén igaz rá, hogy kevés munkával rövid időn belül finom és tartalmas fogás.
A zöld spárgának amúgy nagy rajongói vagyunk, néhány éve, mióta a nagyobb élelmiszerüzletekben tavasszal néhány hétig nálunk is megbízhatóan és elfogadható áron kapható, biztosan asztalra kerül néhányszor. A tisztítását sem érzem nagy macerának. Azt hiszem, Jamie Olivertől származik a módszer: a spárgát két végén megfogjuk, könnyedén meghajlítjuk, és ahol eltörik, addig zsenge, a szár alsó részét pedig kidobjuk. Ha viszont igazán szép, fiatal spárgát sikerült vennünk, és nem rohanunk, akkor érdemes a kidobásra ítélt spárgavégét krumplihámozóval meghámozni. Az így kapott vékonyka kis darabok szintén mehetnek a többi közé.


Hozzávalók 2 bőséges adaghoz:

½ kg (lehetőleg apró szemű) újkrumpli
1 cs. zöld spárga
1 cs. grillsajt (nálam most chilis, de ahogy tetszik)
kevés olívaolaj
só, bors, fokhagyma, rozmaring



 A tálaláshoz: 1 dl tejföl kevés sóval, borssal, fokhagymával fűszerezve

 A krumplit folyó víz alatt megsikáljuk (hámozni nem kell), kettévágjuk. A spárgát leöblítjük, a fenti módszer szerint megtisztítjuk és kb. 3-4 centis darabokra vágjuk. A grillsajtot 1 cm széles szeletekre vágjuk.
A krumplit egy tálban a fűszerekkel kb. két evőkanál olívaolajban jól megforgatjuk. Egy sütőpapírral bélelt nagy, mély tepsiben elterítjük. Fontos, hogy akkora tepsit használjunk, amiben egy rétegben elférnek az alapanyagok. 200 fokon 30 percig sütjük. Ezután hozzáadjuk a pici olajon sóval-borssal szintén átforgatott spárgát és a grillsajt szeleteket. További 20 percig sütjük, vagy amíg a spárga átpuhul és a grillsajt pirulni nem kezd.
A fűszeres tejföllel tálaljuk, ami saját találmány, de zöldsalátával is el tudom képzelni.

2017. május 13., szombat

"Békebeli" kifli




Hiába a rengeteg pékség, szerintem iszonyú nehéz igazán finom kiflit-zsömlét-kenyeret kapni.  Ahol mégis, az általában nem a hozzánk közel eső bolt, vagy ha jövet-menet útba is esik, nem minden napszakban kapható náluk a kedvelt kenyérféle. Legjobb tehát, ha az ember lánya maga süti, nyilván. De azért ez nem mindig könnyű, hiszen kifli sütni - főleg a formázás miatt - elég időigényes. Szóval hazudnék, ha azt mondanám, hogy én aztán hipp-hopp minden nap vagy hetente többször házi kiflit rakok az asztalra. De az alábbi recept kicsit gyakoribb sütésre csábít, mert egyrészt nagyon finom kifli a végeredmény (már-már a vajjal készülő, sütés előtt vízfürdőző tökéletes kiflihez közelít), másrészt nagyon jó állagú a tészta, elég könnyű formázni. Biztosan a gyakorlat is teszi, de legutóbb már pikk-pakk ment a 8 db kifli megformázása, legfeljebb ha 10-15 percet töltöttem vele. És a kisfiam is imádja...

Hozzávalók:
  • 50 dkg finomliszt
  • 1 nagy evőkanál (50 g) tejföl
  • 2 dl tej
  • 1 dl víz
  • 2 dkg  élesztő
  • 2 teáskanál só
 A fentiekből a kenyérsütő gép dagasztó programján tésztát dagasztunk és a duplájára kelesztjük. Kicsit átgyúrjuk, majd 8 gombocót formázunk belőle. 

10 percet pihentetjük. Ezt ne spóroljuk meg, mert sokkal könnyebben formázható a tészta. A gombocókat egyesével kb. 40 x 15 cm-es ovális formára nyújtjuk, szép vékonyra. Próbáljunk nem alálisztezni, nekem most egyáltalán nem is igényelte a tészta. Ha lisztezünk, iszonyú nehéz vékonyra nyújtani...

Feltekerjük és megformázzuk a kifliket. Még tekerés közben is igyekezzünk kicsit nyújtani rajta.

Sütőpapíros tepsin további 30 percig kelesztjük. 

Közben a sütőt 220 fokra előmelegítjük. A kiflit nagyon alaposan lespricceljük vízzel. Nekem megint tönkrement a virágspriccelőm (mintha valaki fürdés közben "játszok vele" magyarázattal kivégezte volna...), így gondosan ecsettel vizeztem, ügyelve, hogy mindenhova jusson. 15 percig sütöttem, majd 200 fokos hőlégkeverésre váltva további 4 percet sütöttem. Rácsra tesszük hűlni. Frissen jó ropogós, másnapra puha lesz, de akkor is finom.  


Az eredeti recept itt.

2017. május 12., péntek

Padlizsános csicseriborsó saláta

Az alábbi húsmentes recept az angol tévés szakács, Hugh Fearnley-Whittingstall Három jó dolog a tányéron című szakácskönyvéből származik. Nagy tisztelője vagyok a fenti úrnak, River Cottage-sorozatát és könyveit is szórakoztatónak, stílusosnak találom, rokonszenves az evésről-főzésről, általában az életről-gazdaságról-társadalomról alkotott felfogása. Ennek ellenére eddig ritkán próbáltam ki receptjét, de ez változni fog! Az alábbi recept is teljes siker, a csicseriborsó-padlizsán-koktélparadicsom hármas az eltalált fűszerezéssel nagyon harmonikus ízvilágot eredményez. A csicseriborsó egy ideje amúgy is nagy kedvenc, és amióta könnyen beszerezhető konzerv vagy üveges formában, egyre gyakrabban kerül nálunk asztalra. A Lidlben a spanyol héten mindig van, az ára is sokkal barátságosabb, mint más üzletek konzerv változatának, ilyenkor szoktam venni néhány üveggel. További nagy előnye ennek a fogásnak, hogy legfeljebb 10 perc munka van vele. Nem macerás, finom, kiadós és nem támad hiányérzetünk amiatt, hogy nincs benne hús.




Hozzávalók:
  • 2 szép padlizsán (kb. 70 dkg)
  • 30 dkg koktélparadicsom
  • 1 üveg (vagy konzerv) főtt csicseriborsó
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 4 evőkanál napraforgóolaj
  • só, bors, fahéj, bazsalikom, chili, reszelt citromhéj
A tálaláshoz:
  • görög joghurt (a sűrű natúr joghurt)
  • só, bors, fokhagyma(por) 
A padlizsánt meghámozzuk, felkockázzuk. Aki bírja a héját, természetesen rajta hagyhatja. A koktélparadicsomot félbevágjuk. A fokhagymát megpucoljuk, lereszeljük. (Használhatunk fokhagyma granulátumot is.) A csicseriborsót leszűrjük, szűrőben hideg vízzel leöblítjük.
Egy viszonylag nagy hőálló tálba vagy tepsibe beleöntjük az olajat, és a sütővel együtt 200 fokra melegítjük. Ha forró, belerakjuk a sóval, borssal, pici fahéjjal fűszerezett padlizsánkockákat. 30 percig sütjük. Ekkor hozzákeverjük a paradicsomot, fokhagymát, chilit, bazsalikomot. További 20 percig sütjük. Ekkor keverjük hozzá a csicseriborsót, kevéske citromhéjat, aztán további 10 perc a sütőben. És ennyi.
A joghurtot fűszerezzük. A langyosra hűlt salátát a joghurtöntettel és esetleg puha kenyérrel tálaljuk.



2017. május 8., hétfő

Sajtos "muffin"


Hetek óta szemezgetek a kenyeres fb csoportban ezzel a péksüteménnyel. Mert valójában nem muffin (ezért az idézőjel), hanem egy sós péksütemény. Kissé nagyképűen hangzik, de tény: nincs tömegízlésem, az ételek terén sem. Kedvenc ételeimet-italaimat az emberek 90 százaléka nem sorolná a kedvencei közé, és fordítva, általában nem lelkesedem azért, amiről szinte mindenki elragadtatással beszél. Ennek a péksütinek viszont tetszett a formája, belül sajtos, gondoltam, érdemes kipróbálni. Végül is nem csalódtam: ízre nem különleges, de legközelebb mindenképpen felturbózom egy kis fokhagymával, esetleg zöldfűszerrel, pesztóval vagy jófajta darált sonkával, akkor akár az is lehet. Egyelőre csak több sajtot tettem bele, mint ahogy a recept írta, ez mindenképpen jó döntés volt. A formája viszont valóban roppant mutatós, és ezt viszonylag kevés macerával állítjuk elő. Ráadásul a tészta arányai tökéletesek, könnyen formázható, kevésbé ügyeskezűeknek is biztos siker. Valószínűleg lesz ismétlés, van még benne lehetőség...


Hozzávalók: 

a tésztához                                                                  a töltelékhez

  •  2 dl tej                                                               8 dkg puha vaj
  •  1 dl étolaj                                                          12 dkg reszelt sajt                                     
  •  1 tojás                                                                             
  •  47 dkg liszt
  •  1 cs szárított élesztő
  •  1 teáskanál só                                                     + 1 tojássárgája, szezámmag
  •  1 teáskanál cukor

A fentiekből a kenyérsütő dagasztóprogramjával tésztát dagasztunk, a duplájára kelesztjük.
12 gombócra osztjuk, mindegyik gombócot kb. 12 x 18 cm-es téglalapszerű formára nyújtjuk. A téglalap egyik felét pizzavágóval (vagy késsel) felvagdossuk. A másik felére egy jó evőkanálnyi elkevert vaj-sajt tölteléket simítunk.


Feltekerjük...


...és két végét picit összenyomva pappírral bélelt muffinsütőbe ültetjük. Pont belefér!





Pici tejjel elkevert tojássárgájával lekenjük, szezámmaggal megszórjuk. 180 fokon kb. 25 percig sütjük. Elég sok zsiradék kifolyt belőle sülés közben, a muffinpapír még melegen könnyen lejött. Frissen jól fogyott, még kisfiam is, aki gyanakvással szemléli az újdonságot, szívesen falatozta.